Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!
2013. December 24.
Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!
2013. December 24.
Sziasztok, Üdvözlünk minden kedves látogatót!
Mielőtt még bárki is azt hinné hogy eltűntünk, azok számára jeleznénk hogy nem, még nem.
- Nem szívesen szeretnék olyan témába belemenni, olyan dolgokat feszegetni, elvárni amelynek még mi magunk se felelnénk meg. Nem akarunk álszentek lenni hiszen a mi ténykedésünk sem éppen a legális kategóriába sorolható, de azért nem is egy egetverő illegalitásba. Mert az is tény hogy az interneten rengeteg mód(ok) és letöltési lehetőségek tömkelege áll rendelkezésünkre a neten. Nincs ezen mit részletezni, rengeteg mód, magyarítás létezik, ennyi erővel mindbe egyenként belelehetne kötni. Viszont azért ha lehet tartsuk tiszteletben annak korrekt legitim terjesztési módját. (már ha ilyen létezik)
Az előző hír kapcsán szeretnénk kitérni egy-két dologra. Ugyanis közben úgy tűnik hogy megválaszolásra került hogy miért tartalmazott olyat a szinkron amit mi nem tettünk bele(..) Abszolút nem egyfajta kutakodás alapján, teljesen véletlenszerűen történt mindez. Kicsit részletesebben;
Joni a napokban jelezte felém hogy fent van bizonyos torrent oldalon a szinkron. Ami alapjába véve nem is lenne probléma. Gondoltam leszedem, megnézve annak tartalmát. (Még mielőtt bárki is félreértené és azt gondolná "ugyan most mit kell úgy védeni") Igen, de nem is a terjesztéssel volna itt a probléma részünkről, sőt kifejezetten nagyon szépen köszönjük hogy ezt megteszik. Viszont annak módjával lenne. Most a tényektől elvonatkoztatva, a szóban forgó (anyag) ez esetben hanganyagok egy moddolt verzióba került(ek) bele. Ami ugyancsak előzetes egyeztetés alapján szintén nem is lenne különösebben gond. Viszont telepítőnk vagy leírásunk esetleg egy link sehol, ugyanis itt halkan megjegyeznénk hogy azt többek között azért (is) hoztuk létre hogyha esetleg terjesztésre kerülne a szinkron tudják annak forrását. Ha esetleg új verzió után szándékozna valaki nézni, vagy tudja hova kell menni anyázni, szarozni...
- Azzal már lenne, de elnézzük. Ráadásul még ez sem volna probléma részünkről -illetve igen- , de ez ellen nincs mit tenni, hiszen az internet már csak ilyen ezzel jár.
Hanem a fő probléma ott van hogy teljes játékkal (moddolva) került terjesztésre. Az eredeti angol hanganyagok nélkül. Így szeretnénk jelezni hogy ilyen esetbe nem áll szándékunkba felelősséget vállalni annak tartalmáért.
"Készítettünk" egy "módot", rengetegféle mód található a neten. Módunkhoz adtunk egy úgymond útmutatót hogy hogyan fogjátok tudni működésre bírni. Onnantól kezdve mindenkinek szíve joga mit tesz.
Tehát a nem mi általunk kiadott tartalomból kifolyólag fellépő problémákért annak következményéért mi felelősséget már nem vállalunk! A teljes játékkal való terjesztésben nem vagyunk érintettek és elhatárolódunk tőle.
Már tényleg úgy vagyunk vele, mi nem haragszunk elnézzük, azt csináltok amit akartok. Nyugodtan terjesszétek a szinkront, de ha kérhetnénk a teljes játékot ráadásul az eredeti hanganyagok hiányába kizárólag csak a mi általunk kiadott hanganyagokkal ne terjesszétek! (avagy mellékeljétek az eredetit is :D ) Köszönjük!
Ezzel nem nekünk tesztek rosszat hanem a Rockstar Games-nek, arról nem is beszélve hogy bizonyos szempontól mi is érintettek leszünk az esetben.
Végezetül azért felhívnánk a figyelmet a BTK. 20. fejezet 198. szakasz első bekezdésére, amely így szól:
"Aki saját vagy más neve alatt egészében vagy részben közzéteszi, forgalmazza más szerzői alkotásának vagy interpretációjának a példányait, vagy más módon nyilvánosan közli másnak a szerzői alkotását vagy interpretációját, pénzbüntetéssel vagy három évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő."
Így a teljes játékkal való terjesztésétől (eredeti hanganyagok hiányába) elhatárolódunk továbbá nem vállalunk érte felelősséget! Csak gondoltuk hogy ezt jelezzük felétek, még mielőtt bárki azt gondolná hogy a mi kezünk lett volna benne.
Tisztelettel: Joni & Asary | HotRod Online Team © 2013 | Hungary, Veszprém. 2013.10.18.
Sziasztok. Üdvözlünk minden kedves látogatót!
Az internetet böngészgetve lettem figyelmes némi érdekességre. Néha felnézek a YouTube fiókba is hogy esetleg jött-e valami kérdés - hozzászólás stb., (ezzel kapcsolatosan majd egy külön megjegyzés erejéig visszatérek) ... majd feltűnt hogy már nem csak a mi előzetesünk van fent a neten.
Őszintén szólva mi a csapatból szándékosan nem is nagyon készítgettünk még publikációra szánt gameplay videókat a szinkronról. Egyenlőre csak egy előzetest szándékoztunk közzétenni, már csak a szinkron állapotát figyelembe véve is. Persze "a falak mögött" rengeteg videót készítettünk már szinkronosan és eredeti nyelven is, de ezeket többnyire csak csapaton belüli tesztelési jellegként..
Hogy félre ne értsük; A videók megjelenése a neten számunkra nem zavaró. Sőt, kifejezetten nagyon szépen köszönjük nekik, hogy észrevette és ezzel megtiszteltek bennünket, próbálkozásunk és annak szándékát meglátták benne. Már csak azzal hogy kipróbálta, még hogy reklámozza különösebb negatív jelzők mellőzésével pedig végképp :)
(Bár sokszor kapunk vaktába, hihetetlen energia befektetést igénylő hozzászólásokat is mint pl. "Szar, fos, gagyi", ezen hozzászólások nagy részével nem tudunk mit kezdeni, de tudomásul vesszük. Persze kapunk építőjellegű kulturált formában történő elbírálást is. Mindegyiknek tudunk örülni legyen az jó vagy rossz.) ám vannak igazán rokonszenves videók is.
Engedjétek meg hogy bemutassam gamezone05 bemutatóját a szinkronnal kapcsolatosan, amelyen mi magunk is jókat nevettünk, jó humorral világított rá szarkasztikus megjegyzéseivel szembesít a jogos és valós hibáinkra, az aktuális verziónkat illető hiányosságaira. Még ha kijelentéseiben volt is némi irónia, akkor is köszönjük szépen! :)
További Gameplay videóit és csatornáját itt találjátok. A videó:
Egy megjegyzés erejéig szeretnénk kitérni arra, hogy a mi általunk kiadott szinkron telepítője nem tartalmaz semmiféle egyéb különösebb módot (gondolok itt pl. az ENB Series-re stb.) Nem tudom hogy ki ültette bele a játékba és került úgy terjesztésre. Ha nem is ez történt, akkor valószínűleg az a bizonyos mosódás szerű effekt amely bekerült a PC-s verziókba.
Részletek: A PC-s verzióba bekerült + egy effektus amellyel kissé megnövekszik a színtelítettség és amolyan mosódás szerű hatás lép fel. Ez a játék telepítését követően a játékba alapból be van kapcsolva. Ez jobban leterheli a gépet, mint kikapcsolt állapotba. A képernyő beállításoknál a "Trails" részlegnél kapcsolható ki.
Még egyszer köszönjük a videót!
Hamarosan jelentkezünk.
Üdvözlettel: HotRod Online Team, Asary | 2013.02.08.
Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves látogatónak!
Üdvözlettel: HotRod Online Team © 2012
(frissítés hamarosan)
HotRod Online Team © 2012
Hungary, Veszprém
Sziasztok. Üdvözlünk minden kedves látogatót!
Először is elnézést kérünk hogy ismét rég adtunk hírt magunkról. Ezen időszak alatt amely közel fél évet foglal magába, sok dolog történt. Szó mi szó. Nem mentség, valóban illett volna és lett volna rá alkalom hogy néhanapján hétvégente jelentést adjunk. Ez részben a helyzet változatlansága miatt nem történt meg, másrészt a hétköznapi stresszes időszak miatt.
De most térjünk is rá a jelenlegi helyzetre. Korábban már elhatározásra jutottunk azzal kapcsolatosan hogy az oldalunkat és a blogot tartalmilag igyekszünk majd kiszélesíteni. Ez már kidolgozás alatt van. Az oldalunk amelynek adatbázisa korábban összeomlott, pontosabban a szolgáltatónk volt oly szíves és törölte. Sikerült tartalmilag visszaállítani, ám egyenlőre még nem kerül megnyitásra, majd talán a nyár folyamán erre is sort kerítünk. De lépjünk is egy kicsit tovább.
A hangtechnikai cuccokkal kapcsolatosan; sajnos a helyzet továbbra is változatlan. Sőt az utóbbi időben amint észrevettem egyik napról a másikra nevetséges árnövekedés lépett fel néhány termékkel kapcsolatosan. (majd talán nyár végén lesz némi csökkenés) Hogy mit / miket lenne célszerű beszerezni azzal már tisztában vagyok. Nem szándékozom kivesézni a dolgot, de megpróbálom egy rövid eszmefuttatással összegezni, miként vélem most (azért azt ne felejtsük el hogy mi a szinkront hobbiból csináljuk), továbbá nincs belőle profitunk. Tehát ami számunkra befektetésre kerül(ne) ezzel kapcsolatosan nem fog visszajönni, vagy nem biztos hogy más célra kellőképpen tovább tudnánk alkalmazni, ezért is ez a "nagy megfontoltság". Ahogy korábban is többször említésre került, a ráfordítandó összegnek jelenleg máshol és másra is lenne helye. Sokat filóztam ezen, így jelenleg úgy vélem hogy felesleges lenne és nem szándékozom eljutni egy horribilis összegig. (főleg hogy amatőrként hobbiból állunk a dologhoz) Lehet hogy sokaknak fura, mi ez a gazdasági filozofálás egy "hülye" szinkron miatt. Akkor azok számára tisztázásképpen; Minőségi hangok elérése érdekében célszerű megfelelő mikrofon alkalmazása a rögzítéshez. Itt még közel sincs vége, hiszen (sokak elfelejtik, vagy nem tartják fontosnak) ugyanakkor legalább olyan fontos a megfelelő hangkártya, mint a mikrofon. Hiszen hiába van egy "jó" mikrofonunk, ha nem tudjuk annak minőségét és jelét megfelelően továbbítani feldolgozásra. Akkor még azok összehangolására és egyéb kiegészítőkről nem is beszélve (akusztikai korrekció, kábelek, popfilter stb.) Mindezek összegzésével egy olyan összeg jönne ki, amely nem biztos hogy megérné "csak a beszéd rögzítését". (..attól függ) Mindenesetre ezek egyszerre való beszerzését teljességgel kizártam.
De ha úgy vesszük, vegyünk példaként mondjuk egy hasonló árkategóriában lévő fényképezőgépet, amely vetekszik a fent említett eszközök összegével. - Mennyivel többször lehetne alkalmazni, mint mondjuk egy tervezett fix hangfelvételt?
Persze nincs kizárva ezen eszközök fokozatosan történő beszerzése. De azért ez sajnos nem úgy megy, pláne amíg az embernek nincs munkája. De az ember nyilván nem azért fog nap mint nap dolgozni hogy a technikára fussa. Örülhet majd az ember hogy (fenntartsa/megtartsa) a megélhetési alaptényezők(et) - (étel, egyéb kiadások stb.) mellett egyáltalán jut-e vagy marad valamire. Főleg ebbe a mai időszakba.
...
Lehet hogy egy kissé kesze-kuszára sikeredett ez idáig a bejegyzés és túl sok dologra igyekeztem kitérni. De ez annak is betudható, hogy elég régen nem jelentkeztünk már és igyekeztem felvázolni a jelenlegi helyzetet.
De nem kell megijedni, lehet hogy ebből a bejegyzésből ismételten csak mentegetőzés szűrhető le. Ami lényegében igaz is :) De hogy legyen valami jó hír is; Kitűzésre került egy időpont amelyről még nem árulnék el részleteket. Azt azért elárulom hogy nem a végleges verzió megjelenési dátumáról van szó. Ugyanis még az is előfordulhat hogy még ennél is előbb kiadásra kerül. Ha a végleges nem is, de a sok várakozás után egy frissített változatot mindenképpen publikálunk majd. Mindenesetre az biztos hogy ezen idő intervallum egy változást egy esetleges meglepetést hozhat számotokra. (A dátum pedig; 2013.06.22.) Hamarosan további információ.
A mihamarabbi viszont látásra. Hamarosan újra jelentkezünk!
Üdvözlettel: HotRod Online Team, Asary | 2012.06.28.
Update: 2012.10.17.
Sziasztok. Üdvözlünk minden kedves látogatót!
Sajnos ismét huzamosabb ideig nem adtunk hírt magunkról, ezért elnézést kérünk.
Ez idő alatt közben sok dolog történt amelyről talán lehetett volna írni és jelenteni, de ez nem történt meg. Ez egyrészt kicsiny lustaságunk miatt (magam nevébe szólva), de emellett talán kompenzálható azzal hogy idén vizsga lesz. Úgy gondolom ezzel kapcsolatosan már nincs mit és nem szeretnék többet mondani.
Sajnos a Téli szünetnek is elérkeztünk a végéhez, így vissza kell állnunk a megszokott idővel szűkös hétköznapokba, talán ezért sem jutott idő frissítenünk és helyzetjelentést írni az aktuális helyzetünkről. Mindeközben azért történtek ám a háttérben események amelyeknek nem feltétlen adtunk hangot. Pl.: Mint azt gondolom már észrevettétek blogunk megjelenésében ismét történt kisebb módosítás-változás. De más változások is várhatóak a közeljövőben, (amelyek lehet nem feltétlen lesznek pozitívak, de ezekkel is szembe kell néznünk). Ezáltal olyan döntést is meg kell hoznunk.
A lényegre is török és röviden felvázolom;
A fórumunkkal kapcsolatosan egy bejelentést szeretnék tenni; Immár közel 5 éve nyitottuk meg az első fórumunkat. Az utóbbi időben egy fontos döntésre jutottunk a csapattal. Nehéz volt meghozni a döntést, hiszen nagyon megszerettük ezt a fórumot az egyszerű kezelhetősége és letisztultsága miatt. Ám az idő ugye sajnos telik, és szeretnénk "kézben tartani" a fórumot. Hogy ez alatt mit értek? Kitérek a részletekre... A jelenlegi szolgáltatónk nem tesz hozzáférési lehetőséget az adatbázis kimentésére, és annak szerkesztésére. (Az adatbázis tartalmaz minden fontos információt, hozzászólásokat, felhasználókat stb.) Sajnos ennek hozzáférése nélkül "nem tartjuk kézben" a fórumot. Miért lenne jó ha hozzáférünk? Akkor tulajdonképpen a fórum addig maradhatna fenn amíg csak akarnánk és ameddig a technikai lehetőségek adottak. Ennek lehetőségét már régóta feszegetem, ez idő alatt kipróbáltam és tesztelgettem a "műhelyünkben" fórum motorokat. Volt amelyik érthetetlen módon nagyon sok adatot termelt, amikor csak az alapdolgok voltak kivitelezve ekkor már az adatbázis mérete közel 10 MB-ot terhelt. Ami nem bizonyosodott túl előnyösnek. Ezért további változtatásra volt szükség. Továbbá a kihasználatlanságuk miatt is bezárásra kerültek. Ám mégiscsak arra jutottam, hogy a fórumunk hosszú távú karbantartása érdekében mégiscsak szükségünk lenne egy önálló fórumadatbázisra. Igaz, ez felelősséget és rendszeres odafigyelést, karbantartást igényel. De amíg tudjuk, addig igyekszünk biztosítani a látogatóink számára. Fórumunkat itt találjátok. A regisztráció továbbra sem kötelező, ám ez esetben már 1 biztonsági kérdésre válaszolnotok kell hogy a hozzászólásaitok elküldésre kerüljenek. Reméljük hogy ez a néhány mp-es agytörő nem fog benneteket megakadályozni abban hogy a fórumot továbbra is rendeltetésszerűen használjuk. Kérjük Tisztelt volt fórumozó tagjainkat, ha továbbra is tagjai szeretnétek lenni a fórumunknak regisztráljatok újra, amelyet itt tehettek meg.
Igaz, az utóbbi időben nem minthogyha annyira pörögne a fórum, de rengeteg munka volt benne ha csak az átültetett hozzászólásokat vesszük figyelembe. Megszenvedtem vele hiszen közel 600 hozzászólást kellett manuálisan átültetni.
Tehát a fórum megnyílt, továbbra is várjuk kérdéseiteket, véleményeiteket, tanácsaitokat a szinkronnal vagy egyéb mással kapcsolatosan (természetesen annak megfelelő témájába).
Továbbá; Jonival arra a döntésre jutottunk, hogy a bejegyzéseinkkel kapcsolatosan is valószínűleg lesz (talán már van/volt is) kisebb változás olyan tekintetben hogy a foglalkozási / tevékenységi körünket egy kicsit kiszélesítjük úgymond, olyan szempontból hogy egy esetlegesen általunk elkészült hobbi/munka folyamatunkat megosztjuk veletek, ez lehet mondjuk egy videó, játékmentéseink, illetve tevékenységünket érintőleges közlemény vagy hír. (Tehát nem feltétlen csak a szinkronról számolnánk be, hanem esetlegesen más egyéb tartalmakkal is ellátnánk amelyek érintenek bennünket.) Ennek kidolgozása és tartalmi bővítése folyamatban van. De csapatunk fő foglalkozási körétől továbbra sem tér el. Ez a játékszinkronok jövője (jelenleg a GTA3 Magyar Szinkronizált változatának elkészítése) További információt ezzel kapcsolatosan a hivatalos oldalunk GY.I.K részlegénél olvashattok.
A szinkron munkálataink sajnos ismét azt kell hogy mondjam csúszni fognak. (Egyébként Augusztusban egy hajszálon múlott hogy megrendelem a cuccokat.) Már össze is állítottam a virtuális kosárkámba mit rendelek meg. De végül ez nem történt meg. Egy kicsit hosszú lenne kivesézni miért alakult így. Röviden; Több hangtechnikai boltot is figyelemmel kísérek és a minap vettem észre (ez Augusztus elején történt) hogy egy kiárusítás szerű akció keretében közel fél áron dobálták mindenkihez a raktárból a gyári új cuccokat. Ez felkeltette az érdeklődésem, így gondoltam másnap visszanézek és az általam már korábban kiszemelt eszközöket összeállítom. Na igen ám, de mire eljutottam odáig akkor vettem észre hogy ez aznap 4 óráig tart. Ez fél órával a rendelés leadása előtt történt, így nem voltam biztos benne hogy a rendelés leadásának idejét vagy a kiszállítási napot veszik-e figyelembe. Így sztornóztam. Egyrészt nem tartom sürgősnek, (persze jó lenne ha már nem kéne vele szórakozni és ezáltal megkezdődhetnének a frissítési munkálatok) de az összegnek jelenleg máshol és másra is lenne/lett helye és talán jól is jártam ezzel a kis csúsztatással.. Lehet fura és körülményeskedőnek tűnik a dolog, hogy a difin így szarozok, (ami azért nem is kicsi.) Mondjuk a lehetőség hála az égnek jelenleg is adott lenne a cuccok beszerzésére, de minek vegyek meg valamit azonnal xy horribilis összegért ha azt egy kis türelemmel talán később a feléért megkapnám. De higgyétek el érdemes átgondolni és megnézni hogy mire adunk ki, főleg ebben a mai időszakban. Tehát a munkálatok csúszni fognak de a hobbinktól és annak céljaitól továbbra sem térünk el / adjuk fel. Csak egy kis türelmet és megértéseteket kérjük.
Reméljük hogy a 2012-es esztendő szebb jövőt és szebb napokat hoz majd mindenkinek. Ezúton is kívánunk a csapatunk nevében mindenkinek nagyon boldog, sikerekben, békességben, egészségben gazdag új esztendőt!
A mihamarabbi viszont látásra. Hamarosan újra jelentkezünk!
Üdvözlettel: HotRod Online Team, Asary | 2012.01.07.
Kellemes Karácsonyt és Boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Hamarosan jelentkezünk :)
Utolsó kommentek